Van Budapest belvárosában egy gimnázium, ami Veres Pálnéról kapta a nevét. Rövidítve csak VPG. Számomra egészen sokáig nem volt tiszta, hogy ez az intézmény nem egyenlő a békásmegyeri Veres Péter Gimnáziummal, hanem két külön iskoláról van szó. Miután kiderült, hogy az egyik nem Péter, hanem Pál, sőt egyenesen Pálné, akkor kezdett el foglalkoztatni a gondolat, hogy van itt egy nőről elnevezett gimnázium, és nekem fogalmam sincs, ki volt ez a nő. Pedig a VPG a Veres Pálné utcában található, és nők amúgy sem gyakran névadói városunk egyes helyszíneinek, vagyis gyanakodhattam volna, hogy talán nem véletlenül van róla egy közintézmény és egy köztér is elnevezve. Ki volt ez a rejtélyes Veres Pálné? És miért hivatkozzunk rá mégis inkább Veres Beniczky Herminként? Lássuk csak!

Veres Beniczky Hermin szobra a Veres Pálné utcában

Veres Pálné Beniczky Hermin néven született 1815-ben, Láziban, a mai Győr-Moson-Sopron megyében, gazdag, nemesi családban. Korán elveszítette a szüleit, először édesapját, majd 16 éves korában édesanyját is, ezért testvéreivel együtt nagyapja nevelte tógyörki birtokán, ahol a lányok azzal foglalkozhattak, amihez kedvük volt. Az ifjú Hermin nagyon szeretett olvasni, már fiatalon kiolvasta nagyapja német nyelvű könyvtárát, ami nem csak szépirodalmat, hanem matematikai és filozófiai munkákat is tartalmazott. Herminnek (a kor annyi más kiválóságához hasonlóan, gondoljunk csak Széchenyire) nem a magyar volt az anyanyelve, bár beszélte ugyan, de rosszul.

Férjével, Veres Pállal, nagynénje, Tihanyi grófné Párizsi utcai szalonjában ismerkedett meg, ahová nagyrészt írok, költők, filozófusok, tudósok jártak. Beniczky Hermin már 24 éves volt, amikor a nógrádi földbirtokos, a megye jegyzője udvarolni kezdett neki - Veres Pál nem ijedt meg a mindenben határozott véleménnyel rendelkező lánytól. 1839-ben Pesten megtartottak a kézfogót, utána pedig a vanyarci Veres-kúriába költöztek. Ide gyakran jártak vendégek, elsősorban Veres Pál barátai, akik politizáltak, Kossuth hívei voltak. Veres Beniczky Hermin a baráti beszélgetések hatására jött rá, hogy olvasottsága ellenére mennyire nem ismeri a magyar történelmet, hiszen ilyen témájú könyvek nem voltak nagyapja könyvtárában, és fogalmazódott meg benne a kérdés, hogy miért nem tanítják a lányokat éppen úgy, mint a fiúkat? Ezt férjétől is megkérdezte, aki szintén nem tudott választ adni.

1841-ben megszületett a házaspár első és végül egyetlen életben maradt gyermeke, Szilárda. Beniczky Hermin maga szerette volna szoptatni a lányát, de anyósa ezt hevesen ellenezte, azzal érvelve, hogy megszólják, hogy még szoptatós dajkára sem telik. (A kor nemesi családjainál a szoptatós dajka alkalmazása volt egyébként a bevett norma, nem az édesanya szoptatta a gyermeket.) A szoptatós dajkáról leválva Veres Beniczky Hermin azonban nem volt már hajlandó szárazdajkát, pesztonkát is alkalmazni, hanem maga fürdette a kislányt, és ő szeretett volna vele minél több időt tölteni, ami 1843-ban szintén szokatlan dolognak számított. Az alapfokú ismeretekre ő maga tanította lányát, és később sem akarta intézetbe adni, mert nagyon rossz véleménnyel volt ezekről: úgy vélte, hogy az intézetben nagyon sok pénzért csak azt tanítják meg a lányoknak, hogyan legyenek illedelmes társasági lények, rendes tudást azonban nem adnak. Végül egyetemet végzett tanárokat fogadott Szilárda mellé, és ő is vele együtt tanulta a legkorszerűbb ismereteket, ill. pótolta a saját műveltségéből hiányzó részeket. Mint az az előbbiekből látható, nagyon másfajta pedagógiai vonalat képviselt, mint kortársai, gyermeke neveléséhez tanulmányozta Pestalozzi és Rousseau műveit is.

Veres Beniczky Hermin fiatalon

Nagyon sok időt töltött a vanyarci birtokon Madách Imre, akinek roppantul tetszett, hogy Veres Beniczky Hermin tájékozott, művelt, lehet vele irodalomról, politikáról beszélgetni (Hermin a férje által járatott Pesti Hírlapot is rendszeresen olvasta). Barátságukat talán jól jellemzi, hogy Madách 1862-ben megjelent Az ember tragédiájának első példányát is neki dedikálta. Akadémiai székfoglalóját, amely 1864-ben jelent meg, azonban nem merte elküldeni neki. Ennek címe a következő volt: A nőkről, különösen esztétikai szempontból, és Szontagh Pál, a család másik barátja juttatta el Veres Pálhoz, aki odaadta feleségének. Madách Imre nem hiába félt, Veres Beniczky Hermin ugyanis rendkívül felháborodott a székfoglalón, amely többek között a következő sorokat tartalmazta: „A nő korábban  fejlődik, de teljes férfiúi érettségre sohasem jut, könnyebben felfog és tanul, de teremtő géniusz hiányával az emberek irányadó szellemei közé nem emelkedik. Ő mindig csak a szenvedő, sohasem a beható elemet képviseli, s innen, míg a dilettantizmus legkedvesebb kontingensét szolgálja, a művészetet és a tudományt előre nem viszi.” Felháborodásának hangot adva azonnal felhívással fordult nőtársai felé egy leánynevelő intézet megalapítása ügyében: „Felhívás a nőkhöz” címmel. Ezt a kiáltványt írta alá Veres Pálné saját egyenjogúságát demonstrálandó Veres Beniczky Herminként. (Madách egyébként bocsánatot kért a székfoglalójáért, elismerve, hogy az nem volt elég átgondolt, és hiba volt általánosítani, a felhívás 1865-ös megjelenését azonban már nem érhette meg, 1864-ben meghalt.)

Veres Beniczky Hermin kiáltványa a Hon c. lapban jelent meg, és ezt kevés nő olvasta, így szükség volt egy második felhívásra is, amelynek "Buzdító szózat" lett a címe (ez egyébként ugyanúgy a Honban jelent meg...). Ebben a kiáltványban fogalmazta meg, hogy az előítéletes férfiak maguktól nem fogják műveltségi kiváltságaikat megosztani a nőkkel, és javaslatot tett egy nőegyesület létrehozására, amelynek célja a közhasznú tudományok terjesztése a nők körében, vagyontalan nők számára szakmák oktatása, ill. a nők számára iskolák alapítása volt. 1867-ben, Pesten, 21 másik nőtársával együtt megalapították az Országos Nőképző Egyesületet, melynek jelszava "Haladjunk!" lett. Az alakuló közgyűlést csak egy évvel később, ám ekkor már 200 fővel tartották meg, ahol elnöknek Veres Beniczky Hermint választották. Fontos támogatójuk lett Deák Ferenc, aki 1869-ben felterjesztette a 9000 aláírással alátámasztott kérvényt az országgyűlés elé, hogy létrehozhassanak egy nőket oktató országos főtanodát, ahol az alapműveltség elsajátítása mellett szakmát is tanulhatnak a diáklányok. Az országgyűlés megszavazta az iskola megalapítását, és ugyanebben az évben, a Nőképző Egyesület elindította az iskolát Budán, saját maga által készített tantervvel, 14 diákkal. (Közülük 7 lányt később elvittek a szüleik, amikor eladó sorba kerültek.) Az iskolát először külföldön kezdték elismerni, Németországban és Franciaországban sorra jelentek meg a dicsérő cikkek annak újfajta szemléletéről, ennek hatására a polgári és nemesi családok pedig sorban íratták be lányaikat. Így ki is nőtték az iskolaépületet, és magánadományokból, ill. kölcsönökből 1881-ben felépült a pesti oldalon, a Zöldfa utcában vásárolt telken a kor egyik legkorszerűbb iskolája. Ezt a Zöldfa utcát hívják ma Veres Pálné utcának. Az Egyesület folyamatosan bővítette az intézményét, és 1896-ban megnyitották az első magyar nyilvánossági joggal felruházott női gimnáziumot, ez az épület ad otthont ma a Veres Pálné Gimnáziumnak.

A Veres Pálné Gimnázium épülete a Veres Pálné utcában

Veres Beniczky Hermin idősen

Veres Beniczky Hermin élete végéig aktívan dolgozott, és bár 1889-ben le akart mondani az egyesület elnöki tisztéről (ekkor már 74 éves volt!), nőtársai ezt nem engedték meg neki, és örökös elnöküknek választották. 1895-ben, 80 éves korában hunyt el.

Adalékok ahhoz, hogyan viszonyult Veres Beniczky Hermin férje felesége tevékenységéhez:

Veres Pál először megpróbálta lebeszélni feleségét, hogy a közélet terepére lépjen, ám amikor látta elszántáságát a leánynevelő intézet létrehozására, akkor elhatározta, hogy támogatja feleségét az úton, amelyen elindult, és mind a két kiáltvány megírása után el is kísérte Pestre, hogy azok eljussanak egy szerkesztőséghez. Veres Pál maga is leveleket írt kaszinóknak, takarékpénztáraknak, hogy támogassák a leányiskola felállítását. Amikor a feleségének végül sikerült megalapítani az iskolát, Pestről hazatérve a vanyarci kastély minden szobájában rózsák várták Veres Beniczky Hermint. (Ahogyan azt később majd Hugonnai Vilma esetében látni fogjuk, nem minden férfi állt ki felesége tevékenysége, ügye mellett, így.) 

Hol nézz utána?

Kozári Monika: Ki volt Veres Pál? In: Forrás: Irodalom-Művészet-Tudomány.

Nyáry Krisztián 2014. szeptember 28-i bejegyzése a Facebookon Veres Beniczky Herminről.

M. Bagossy Éva: Veres Pálné. Veres Pálné Gimnázium, 1996.

Kertész Erzsébet: Zöldfa utca 38. Móra Ferenc Könyvkiadó, 1987.

Képek forrásai:

Veres Pálné szobra a Veres Pálné utcában: https://www.kozterkep.hu/~/1661/Veres_Palne_szobra_Budapest_2007.html/photos/230713 Utolsó letöltés: 2018. július 04.

Fiatal Veres Beniczky Hermin: https://www.europeana.eu/portal/hu/record/2032009/Hungarian_20National_20Museum_data_hnm_hu_object_1404942.html?start=11&query=veres+p%C3%A1ln%C3%A9&startPage=1&qt=false&rows=24 Utolsó letöltés: 2018. június 30.

Veres Pálné Gimnázium épülete:http://nol.hu/belfold/20120816-a_fejleszto_egyelore_titkolozik__a_fovaros_viszont_harit-1325839 Utolsó letöltés: 2018. július 04.

Idős Veres Beniczky Hermin:https://www.europeana.eu/portal/hu/record/2032009/Hungarian_20National_20Museum_data_hnm_hu_object_1400298.html?start=12&query=veres+p%C3%A1ln%C3%A9&startPage=1&qt=false&rows=24 Utolsó letöltés: 2018. június 30.