Nyáron hova máshova is vezethetne az ember útja mint Budapest (szerintem) leginkább "városlakó-barát" dunai partszakaszára, a jó kis Római-partra?! Nos, én is éppen ide mentem, vagyishát innen jöttem haza egyik nap még tavaly nyáron, amikor észrevettem az alábbi táblácskát: Aelia Sabina köz. Most újra kint jártam, újra észrevettem, és úgy döntöttem, muszáj megírnom a mögötte megbúvó nő történetét.
Félig óbudai gyerekként természetesen hallottam már Aelia Sabináról, részben az Aquincumi Múzeumban, részben azért, mert általános iskolámba a róla elnevezett zeneiskola tanárai jártak ki szolfézst, hegedűt, stb. tanítani.
De honnan tudunk róla, és ki is lehetett Aelia Sabina (ejtsd: Élia Szabína)?
Acquincum egy római kori katonai táborváros és mellette a kiszolgáló személyzet, ill. a kereskedők polgárvárosa volt a mai Óbuda területén. Itt találtak 1881-ben a Filatorigátnál (ahol a Sziget Fesztivál híres-neves K-hídja is van) egy kőszarkofágot, amit bár később szintén felhasználtak temetkezési célra, először a Kr. u. III. század első felében temetkeztek bele. A szarkofágon a következő, latin nyelven, hexameterben írt sírfelirat olvasható (Adamik Tamás fordításában):
"Nyugszik e sírba bezárva a kedves, drága Sabina.
Mestere volt a zenének, a férje se győzte le ebben.
Hangja vidáman szállt, szépen pengette a lantot.
Hirtelen elnémult. Háromszor tíz nyara volt csak,
öttel, jaj, kevesebb, ám három hónapot élt még
s kétszer hét napot is. Mikor itt víziorgona sípján
jókedvvel muzsikált, népünk hogy imádta e művészt!
Légy boldog, ha elolvasod ezt, s tartson meg az isten,
és zengjed kegyesen Aelia Sabina nevét!"
A felirat Titus Aelius Iustus, az Aquincumban állomásozó II. segédlégió orgonistája szerelméről tanúskodik felesége iránt, ő állíttatta a szarkofágot is (melyet ma az Aquincumi Múzeumban lehet megtekinteni).
Aleia Sabina szarkofágja az Acquincumi Múzeumban (régi elhelyezés)
És valójában kb. ez minden, amit Aelia Sabináról tudunk. Hogy nyilvános fellépéseken is zenélő művész volt, akit Aquincum népe kedvelt és 25 évesen meghalt. Hogy a Kr. u. III. században élt. A többi mind feltételezés, feltevés, hipotézis. Így pl. az is, hogy orgonálhatott a mai Óbuda két amfiteátrumában, a fennmaradt ábrázolások szerint ugyanis a véres játékokat kísérő zenészek nők is lehettek. Felléphetett továbbá különböző ünnepeken, nyilvános és magánrendezvényeken is. És bár semmiféle bizonyíték nincsen rá, de elképzelhető, hogy játszott a világhíres aquincumi vízi(?)orgonán is. Miért a világhír?
Az aquincumi orgona 1935-ben készült rekonstrukciója
1931-ben a Budapest Székesfőváros Elektromos Művek megkezdte egy transzformátor ház építését Óbudán, a Szentendrei úton. Ennek az alapozása zajlott, amikor az Aquincumi Múzeum régésze ásatásokat folytatott, és a feltárás során a földben, az egykori (ókori) tűzoltószékház pincéjében bronzsípok töredékeit, és ezzel együtt a világ legrégebbi orgonáját találta meg. Ez az egyetlen, szinte teljesen ép ilyen hangszer, ami az ókorból ránk maradt. Az akkor emelt épület 2007-ben az Acquincumi Múzeum kiállítótere lett, itt látható ma az orgona másolata is, az eredetit máshol őrzik. Az orgona az ókorban még nem az általunk ismert templomi hangszer volt, hanem elsősorban az amfiteátrumokban szólalt meg sportversenyeken, hogy a mai focimeccsek dudáihoz és dobjaihoz hasonlóan, kürttel és trombitával együtt a szurkolókat és a mérkőzésben résztvevőket lelkesítse. Emellett színházakban, ill. a Dionüszosz-kultusszal vallásos szerepnek eleget téve, valamint magánházakban lakomákon, később pedig esküvőkön és császári ünnepségeken is megszólalt. Érdekessége még, hogy az orgona elsősorban műszaki találmány, nem egy zenész készítette, hanem egy mérnök, aki szivattyúkat, vízórát és légfegyvert is tervezett. És nem azért víziorgona, mert víz hajtotta, hanem mert a víz szabályozta a légnyomást a vízoszlop magasságán keresztül - ezért is kapta kezdetben a görög hydraulikon organon, latinul organum hydraulikum nevet, melyből később csak az organum maradt meg. Figyelembe véve, hogy a hangszer az idők folyamán átalakult, és a víztartályos széltermelést bőrfújtatók váltották fel, az aquincuminak pedig éppen a fúvóműve hiányzik (amiből kiderülne, hogy mi adta a sűrített levegőt, a szelet), azt a mai napig nem lehet tudni, hogy valójában vízi vagy fújtatós orgona volt-e. (Ha valaki ennél behatóbban kíváncsi a hangszer működésére, annak ajánlom a bejegyzés végi: "Hol nézz utána?" részt.)
És hogyan vált régészeti leletté a Kr. u. 228-ban a tűzoltás feladatát is ellátó posztókészítők egyesületének adományozott orgona? A sors iróniája, hogy az orgona fából készült részei éppen egy tűzvész során semmisültek meg. A padló beomlott és a hangszer a pincébe, XX. századi megtalálási helyére zuhant. A sípok már ekkor megsérültek, majd megtalálásakor a föld is beomlott, így további sípok mentek tönkre. Éppen ezért az orgona hangjának rekonstruálásában a legnagyobb problémát a sípméretek meghatározása jelenti. Eddig öt másolat, vagyishát rekonstrukció készült az orgonáról, amelyek sípjai különböző hosszúságúak, éppen ezért mind máshogyan is szólalnak meg.
És hogyan szólt az orgona? Nyilván, akkoriban nem voltak hangfelvevő eszközök, így ezt pontosan nem tudhatjuk, de valahogy így szólhatott (hogy ez melyik másolat, azt nem tudom):
Az tehát, hogy Aelia Sabina játszott-e a világhírű orgonán, örök rejtély marad, még Fényes Gabriella régész, a téma szakértője sem tudja megmondani. Nem tudjuk. Időben egybeesik az ókori orgonaművésznő élete és az orgona működési ideje, így lehetséges, de nem bizonyos.
A bejegyzés végén álljon itt Áprily Lajos gyönyörű verse az első "budapesti" nőről, akinek neve és személyének egy szelete egy szerelmes sírfeliratnak hála fennmaradt az utókor számára:
Aelia Sabina „...sed cito rapta silet...”
A kő beszél: Aelia volt neved,
daloltál és huszonöt évet éltél.
Szépségek haltak meg együtt veled,
gyönyörködtettél, lanton is zenéltél.
Körülölelt a hódolat s a fény,
lelkendeztek rajongó, ifju lelkek,
ujjongott istenítő költemény,
s amerre lábad lépett, ünnepeltek.
Ó, érzem én: itt is, hol házam áll,
szemed legelt a dunaparti tájon,
míg le nem fogta hirtelen halál,
hogy érted ezrek és ezrek szíve fájjon.
De én még néha hallom éneked,
s a hangod hozzám úgy szól, mintha hína.
Daloljon régi daloló neved
most verssoromban, Aelia Sabina.
Hol nézz utána?
Fényes Gabriella: Az aquincumi víziorgona. Óbudai Anziksz, 2017 tavasza. Utolsó letöltés: 2019.08.09.
Zubrecki Dávid: Miénk a világ legrégebbi billentyűs hangszere. Utolsó letöltés: 2019.08.05.
Képek forrásai:
Aleia Sabina köz: saját felvétel. 2017 nyara.
Aleia Sabina szarkofágja: Khalai saját felvétele. 2019.08.05.
Az acquincumi orgona 1935-ben készült rekonstrukciója: https://index.hu/kultur/zene/2015/06/16/aquincum_viziorgona_orgona_romai_birodalom/ . Utolsó letöltés: 2019.08.05
Vdeó forrása: Steven Ori Youtube csatornája. Zene: Szeikhilosz éneke. Előadja: Werner Mária. Album: Antik zene az aquincumi orgonán. Kiadó: Hungaroton. Utolsó letöltés: 2019.08.09.
